Újabb csemeték a Győrkőcligetbe
Győr önkormányzata évek óta kiemelte kezeli a környezetvédelem ügyét. A város minden esztendőben jelentős fásítási programot hajt végre, amely Dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdeményezésére azzal is bővült, hogy megválasztása óta minden győri újszülött családja kaphat egy fát. A hagyományoknak megfelelően Dr. Dézsi Csaba András polgármester Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetőivel közösen ültetett el facsemetéket a Győrkőc Ligetben, ezzel is demonstrálva és megerősítve a városvezetésnek a „Zöld Győr” koncepció és a fásítási program melletti elkötelezettségét. A Győrkőc Ligetben elültetett csemeték nagy részének beszerzését idén a Busch-Hungária, Magyarország legnagyobb vasöntödéje támogatta.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester még kampányában hirdette meg, hogy minden Győrben született gyermek kap egy fát. Az akció részeként az önkormányzat már 2020-tól lehetőséget kínál arra, hogy a megszületett gyermekek után a szülő vagy a gyermek törvényes képviselője nevesítve kérjen fát, amelyet vagy az igénylők ültetnek el a saját lakókörnyezetükben, vagy a Győr-Szol-ra bízzák a feladatot. (A Győrkőcligetről és a faigénylés lehetőségeiről részletes információk találhatóak a www.gyorkocliget.hu oldalon.)
Az idei szezonban a győrkőcligeti fák száma 78 darabbal nő, 40 oszlopos növény a fiú-, 38 gömbfa pedig a leánygyermekeket szimbolizálja.
A ligetben idén elültetett fák beszerzését a Busch- Hungária szponzorálta. „A Busch-Hungária 15 éve fejleszti Győrben az ország legnagyobb vasöntödéjét, amelyben fémhulladékot olvasztunk be és hasznosítunk újra.” – mondta el az adományozással kapcsolatban Hegymegi Dávid ügyvezető. „Modern iparvállalatként újra Európa élvonalába emeltük Győr vasöntészetét, és sikeresen újítottuk meg a fémipar több mint 110 éves hagyományát városunkban. Vállalatunk az innováció és a tradíció jegyében összeköti a múlt és a jövő értékeit. Ezért döntöttünk úgy, hogy alapításunk jubileuma alkalmából 65 fa elültetésével támogatjuk Győr zöld környezetének fejlesztését. Örömmel járulunk hozzá a Marcalvárosi kiserdő területének bővítéséhez, mert hiszünk benne, hogy ezáltal is maradandó értéket alkotunk közösségünk számára. Formáljuk együtt a jövőt!”
Az idei szezonban összességében közel 300 csemetét és mintegy 1150 cserjét ültetnek el a város területén. A fatelepítés az elmúlt évekhez hasonlóan valamennyi városrészt érint.
Az idei faültetéssel együtt Győrben 2010 óta több mint 7900 facsemetét ültetett el a Győr-Szol Zrt. a város közterületein.
Az ültetésre kiválasztott növényfajok között idén is főként a keskeny, szűk utcákban és a légvezetékekkel határolt területeken is ültethető fajok domináltak, például gömbjuhar, oszlopos juhar, nyugati ostorfa, gömbkőris, gömbmeggy, gömbakác.
A Győrkőcliget online térképe a napokban fog frissülni, az idén elültett fákkal.
Győri vasöntöde az európai élvonalban
A Busch-Hungária Magyarország legnagyobb vasöntödéje, Európa fémiparának elismert szereplője. Magas hozzáadott értékű öntvényeket gyártunk a nehézgépjármű-ipar vezető vállalatai számára. Aktuális portfóliónkat tehergépjárművek és mezőgazdasági járművel futóműalkatrészei alkotják.
Vállalatunk 2007-ben csatlakozott a német BPW Csoporthoz, az európai járműipar egyik nagy hagyományokkal rendelkező, meghatározó cégcsoportjához. Az együttműködés jelentős műszaki-technológiai beruházások előtt nyitotta meg az utat, és lehetővé tette számunkra, hogy szorosabbra fűzzük nemzetközi szakmai és üzleti kapcsolatainkat.
15 éve intenzíven fejlesztjük a Rába révén több mint 110 éves hagyományokkal rendelkező öntödénket. A kilencvenes évek ipari szerkezetváltását követő periódusból folyamatos beruházásokkal és a szakmai tudásunk következetes bővítésével tudtunk ismét európai szinten elismert öntödék közé emelkedni.
A Busch-Hungária mára sikeres, modern ipari szereplővé vált. A Rába Ipari Parkban található, közel 40.000 négyzetméteres üzemünkben több mint 300 kollégánk számára biztosítunk stabil, megbízható munkahelyet, szakmai és emberi elismerést, iparági viszonylatban magas bérezést és fejlődési lehetőséget.
Vállalatunk kiemelkedő eredményeket ért el 2021-ben és 2022-ben. Tavaly működésünk eddigi legsikeresebb évét zártuk több mint 43.000 tonna öntvény gyártásával és 66,5 millió euró árbevétellel. Éves termelési volumen tekintetében ez abszolút csúcsot jelent vállalatunk történetében. Működésünk hatékonyságát jelzi, hogy az idei évben két alkalommai újabb rekordot állítottunk fel, és júniusban több mint 5.000 tonna termék előállításával megközelítettük kapacitásaink maximumát.
További beruházásokkal folytatjuk vasöntödénk fejlesztését, a termelés hatékonyságának növelését és egyúttal környezeti hatásának további mérséklését. Elkötelezetten dolgozunk munkatársaink jóllétének, egészségének biztosításáért a munkahelyen és azon kívül is. Aktív tagja vagyunk tágabb közösségünknek, melynek építését, különösen az egészség és a környezet megóvása terén rendszeresen támogatjuk.